Várlak.

Még íriszemben a holnap tüze lángol, de szemem alatt gond-szőtte szarkalábak, s hajamba fátylat font a szél ökörnyálból. Csak ne lennél távol! Várlak. Hold-ezüst réteken csak bolyongok vakon, sikolyaim bennem bársony-csenddé váltak, könnyeim erednek s már csordulni hagyom. Csak halld meg a dalom! Várlak. Ha gesztenyefákon száraz levél zördül, s csodára várnak a rég kifosztott ágak, időm gyöngyként pereg ki ujjaim közül. Csak magányom hördül! Várlak. Mikor végtelennek tűnik szenvedésed, ha az egyedüllét lett mindenben társad, s legszebb álmaidat soha meg nem élted, Csak érezz meg, kérlek! Várlak. Ha halványul a kép életednek vásznán, mikor észrevétlen hagynak el a vágyak, repülj a képzelet csillagporos szárnyán. Csak egyszer találj rám! Várlak! Rimanóczy Ildikó