"Ha valakit magamhoz engedek, elfeledve a bút, mi bennem él,
nem kínálom fel tálcán lelkemet : a gyanakvás még most is elkísér.
Évek során felhalmozott kudarc fájó sebe, sokszor felszínre tör,
mégis hiszem, hogy létezik egy arc, mely minden könnyet végképp eltöröl.
Eljön talán ki számtalan hibám elnézi majd, így mellettem marad,
figyelmes szemmel meglátja a fát az élettelen, szürke háncs alatt.
Új távlatot nyit kérgem lefejtve, szúrós tövistől is megszabadít,
remény balzsamát testemre kenve, sok türelemmel szárnyalni tanít.
Ha valakit magamhoz engedek, csak arra kérem, ne törjön össze,
ne zúzza széjjel üveg lelkemet, s tartozzon hozzám mindörökre."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése